Magyar foci

Az elsőként elküldött Mészöly Géza búcsúszavai

„Jó érzéssel gondolok az itt eltöltött időszakra, szerettem itt lenni. Szerintem ezért is fogadtak el anno a játékosok, mert érezték, szeretek a Haladásnál dolgozni. Az előző szezont kimagasló eredménynek tekintem, a munka és az egység, valamint a közös akarat és tulajdonosi bizalom segítette a munkámat, ennek köszönhető a tavalyi szép eredmény. Nem szabad elfelejteni, hogy ezt az eredményt a létesítményfejlesztés miatt, végig idegenben értük el, ezért szeretném külön megköszönni a soproni és szombathelyi szurkolók támogatását is. Mindezeken túl az irányításom alatt törekedtem a magyar labdarúgás támogatására, elvem szerinti tehetséges fiatalok beépítésére és fiatal edzőgárda támogatására. Összességében sikeres időszaknak gondolom az elmúlt éveket, szeretném megköszönni mindenki támogatását, és szeretnék ezúttal is sok sikert kívánni a csapatnak, a városnak a minél nagyobb labdarúgó sikerek eléréséhez. Ami a hét fordulót illeti, a két győzelem kevés, de mindkettő bravúros siker volt. Ugyanakkor az is igaz, hogy idegenben még gólt sem szereztünk. A Diósgyőr elleni hazai meccs volt a fordulópont, ha az megvan, adott volna egy lökést a csapatnak. A vezetőkkel egyetértésben értékeltük az elmúlt hetek eseményeit, úgy láttuk jónak, hogy elválnak útjaink. Bármennyire fájdalmas is a búcsú, jó emlékekkel gondolok vissza a Haladásra.”

 

 

NB I. az első idei edzőváltás háttere " MAGYAR FOCI › Labdarúgó NB I

A klub közleményben indokolta meg a döntését, több szakemberrel tárgyalnak a jövőről.